GTA
 
GTA London 1969
 
GTA 2
 
GTA III
 
GTA Vice City
 
GTA Advance
 
GTA San Andreas
 
Történet
Isten hozott a 80-as években, a bűnös városban. Főszereplőnk Tommy Vercetti, aki nemrég szabadult a börtönből, a 15 éves börtönbüntetését letöltve. Ezt a szép kis szabadságvesztést tiltott drogkereskedés miatt kapta. A 16 évvel ezelőtti rajtaütés közben egy bizonyos Sonny Forelli alkalmazottja volt, akit a bekasznizás alatt nem dobott fel. Sonny természetesen mindent megtesz hogy ezt meghálálja neki, így máris a kiszabadulás után egy szép kis feladatot bíz Tommy-ra. Tommy-t bevezeti (újra) Vice City titkos ügyleteibe, ez úton kerül el Ken Rosenberg-hez, aki egy sikeres ügyvéd. Ezen kapcsolatokon keresztül került el arra a bizonyos filmben is látható helyre. Tommy feladatul kapja hogy helikopteres bandájával cseréljen el egy porral teli táskát pár jól megtermett amerikai bankóra. Ám az ügyletekbe belepiszkítanak, ugyanis a SWAT-os srácok lecsaptak a bandára, amikor is szörnyű golyópárbaj veszi kezdetét, melyben többek között Lance Vance testvére, Victor Vance is életét veszti. Mivel csak Tommy és az ügyvéd élte túl az akciót így ahelyett hogy Tommy-nak lenne egy ki ideje megnyugodni, már érkezik is a következő szörnyű hír. Mivel elvesztette a drogot, és a pénzt sem sikerült megszereznie Sonny felhívja őt és a tudtára adja hogy azonnal szerezze vissza a pénzét különben kiáshatja magának a sírhelyét. Ekkor az ügyvéd, Ken Rosenberg, a hóna alá kapja és elkezdi terelgetni őt a korántsem sikertelennek tűnő bűnözőkarrieren. Innentől mienk a pálya, ettől kezdve az a feladatunk hogy minél magasabb posztra küzdjük fel magunkat a bűnözői mércén. Az út koránt sem lesz egyszerű, mivel a küldetések során több barátunkat és ellenségünket is kénytelenek leszünk eltenni láb alól, míg újra uralmunk alá nem vesszük a keleti partot...
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Főmenü
 
Letöltések
 
Oldal
Lezárt szavazások
 
Ennyien voltatok...
Indulás: 2007-06-08
 
Hirdetés


GTA IV
PC-11990.-

 
Jelenleg vannak

 

 
Music
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon